Erre roppant egyszerű a válasz: Hát kutyaszánnal!
Az elmúlt telet a Gyergyói-havasokban töltöttük az egész kutyafogattal és ehhez a fogathoz Bátor is hozzátartozik. Első kemény tele volt ez, nemcsak a hideg és hó szempontjából, hanem a szánhúzó munka szempontjából is. Mivel fiatal kutyáról van szó, aki belecsöppent egy nem épp agaraknak kitalált feladatba (és ott jól teljesít), bele kellett rázódni az igazi téli környezet adta kihívásokba, a kemény hidegbe, a mély , néhol kutyáinknál is magasabb hóba és mindenbe amit a kutyaszánozás valódi körülményei adnak.
Mielőtt még bárki megijedne: nem kell aggóni, nem fagyott meg szegény állat a kemény gyergyói hidegben, mert mihelyst beálltak a tényleg kemény fagyok, bent aludt a kis kivételezett velünk a faházban. Mivel közel sem rendelkezik olyan nagykabáttal, aljszőrzettel, mint a huskyk, ezért a komolyabb télben bizony fázna. Nos ettől megkíméltük, ő pedig kihasználta a pamlag adta lehetőségeket és ha egyéb dolga nem akadt, naphosszat heverészett a meleg szobában. Néha együtt tornázott édesanyámmal, aki merev izületeit próbálta kicsit kordában tartani. Bátor - mivel roppant szociális eb - együtt érzett vele és nem akarta, hogy egyedül végezze a tornagyakorlatokat. Hajolgatott ő is, szökkent, leült, nyújtózott, ahogy a torna menete kívánta. Mindezzel persze hatalmas derültséget váltott ki belőlünk, de lassan belenyugodtunk, hogy van még egy lökött kutyánk. (A huskyk is lököttek, róluk majd később mesélek.)
Szép Erdélyországban egy szép magyar agár. Gyönyörű ezen a fotón Bátor nevű magyar agarunk. Mosolyog, vidám, élvezi a telet, a száguldást és persze legfőképpen azt, hogy velünk lehet.
