Naptár

augusztus 2014
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kutyaszánozás

Ebecskéink, kutyaszán túráink, kutyaszánozásaink elég sok témát adnak a mindennapokban is. Huskyk, kölykök, hegyek, völgyek és a sok-sok túra az életünk középpontja.

Hirdetés

Indavideó

Fogd be!

2010.05.06. 07:46 | Bektur | 2 komment

 

 

Nem szóltam még a kutyafogathajtás egyik igencsak lényeges eleméről, pedig megérdemli.

 

Addig rendben van, hogy az ember vérrel-verítékkel, sok lemondással, áldozattal összeszedi a megfelelő kutyákat, felszerelést, ráadásul a sors különös kegye folytán végre sikerül időt szakítania egy kutyás körre. Ha valami véletlen folytán még az időjárás és az útviszonyok is kedvezőek, az ugyan kicsit gyanús, de nosza, induljunk!

 

Először is érdemes alaposan megtervezni az előkészületi lépéseket, hiszen a banda a legelső befogásra utaló jelre üvölteni kezd, ami egészen a rajtig tart. Ez ugyan megszokható, meg hát érthető is, de tizenpár kutyánál már elég hangos.

 

A várható útviszonyokat, hőmérsékletet, nehézségi fokot, és a mindebből eredő fogattempót - na meg a felszerelésünk pillanatnyi állapotát! - figyelembe véve eldöntjük, mennyi kutyát fogunk be, merre és mennyit megyünk.

 

Ezután, vagy eközben magunkra öltjük dicső kutyázós ruhánkat. Ez többnyire nem nagyon hasonlít James Bond gálaruhájára, inkább a helyi mosoda szennyestárolójának bemutatójára. Különösen, ha már mögötte van egy-két jobban sikerült futam. Tehát részemről - egy alapedzésen, nem a versenyeken, bemutatókon! - gumicsizma, lepukkant nadrág, hasonló kabát. Biztonsági póráz a derékra, ha nem kispolákkal megyünk, akkor bukósisak a fejre! A póráz fő haszna, hogy azon fityeg a vezérek nyakkötele - persze tárolhatnám a kötélzettel is -, na meg ha kutyázom, mindig van nálam póráz. A bukósisak értelme nem igényel magyarázatot, bár a gyakorlatban ez inkább úgy jelenik meg, hogy ha rajtam van, akkor nincs balhé, ha nincs, akkor meg aggódhatok, nehogy épp most tanyáljak egy orbitálisat!

 

Na, kilépünk a házból, a kutyák meglátnak, nóta indul! A különböző hangfekvésű nazgulok és sziamangok hangorkánja közepette előrángatjuk a tervezett járművet - szán, edzőkocsi, kispolák -, kiteregetjük a kötélzetet, kirakjuk a hámokat. Mivel ez is eltart pár percig, mostanában igyekszem ezt még az előző esti etetéskor megejteni, amikor a népség rág, így nem gondol az indulásra, tehát csöndben van. Néha már sikerül is nem elfelejteni...

 

Persze nem csupán a kutyák észlelik, hogy befogni készülök, hanem az időjárás is, ezért ha addig borús, hideg idő volt, egyből eloszlanak a felhők, kisüt a Nap, a hőmérséklet pedig öles léptekkel megindul fölfelé. Ez olyan szintig fajulhat, hogy esetleg erősen át kell írnunk az aznapi edzéstervet is. Sőt, egyszer kénytelen voltam a már befogott vezérkutyákat is kifogni, lefújni az egészet, ugyanis a felhők csak a konkrét befogás kezdetére ugrottak szét, de akkor tíz perc alatt 3-ról 8 emelkedett a hőmérséklet és még csak reggel nyolc volt. (Újabb negyedóra múlva már semmiképp nem nekik való, ráadásul napsütötte útvonal várta volna őket. Nem vagyok egy szőrözős e téren, de ha árnyékban van 15, mi meg a napon megyünk, az nem jó.) Hát nem örült a társaság, látva amint elpakolok mindent. Én sem.

 

Na de elkezdjük a befogást. A tombolva zúzó társaságot láncra rendezem, majd felmarom öreg vezérünket, Bekturt és befogom elölre. Van aki hátulról kezdi a befogást, az elejét pedig addig kiköti - mondván, addig is kíméljük a vezér idegeit -, de én nem így teszek. Bár valóban megterhelő idegileg egy álltában őrjöngő banda elején várakoznia, de az edzőkörút során érik még hasonló lelki kihívások. Na meg ha nem tudná ekkor irányban tartani a jónépet, akkor mi lesz, ha valahol kint a prérin kell megállnunk, netán várakoznunk? Aláírom, hogy más máshogy boldogul, én így.

 

A többi ápolt befogása sem bonyolultabb, bár ha fiatalok is vannak a fogatban - és nálunk pillanatnyilag négy is van -, akkor jó arra ügyelni, hogy lehetőleg ne egymás mellé kerüljenek, mert zavarhatják egymást, begabalyodnak, rossz szokásokat vehetnek föl. A mi ifjaink épp mostanában érnek be olyan szintre, hogy már egymás mellett is mehetnek. Tovább árnyalja a képet, ha némely kutya politikailag nem semleges. Nálunk pl. Arak kifejezetten szélsőbaloldali, ha jobb oldalra fogom be, legkésőbb az induláskor átugrik jobbra, akkor is, ha ezzel a másik kutyára érkezik. Volt már egy igen necces rajtom emiatt a Hargitán. Ott Duhaj hátán lovagolva kezdte a vágtató rajtot, ami nem tett jót se Duhajnak, se a menetbiztonságnak, se nekem, ugyanis erre figyelve az első - jobbra, majd egyből ledöcc 80 centit, itt azonnal derékszögben balra-típusú - kanyarban akkorát estem, hogy majd kivittem egy kerítésoszlopot. Van még ezen kívül is pár inkább baloldali érzelmű kutyánk, de ennyire egyik sem. Bektur is inkább baloldalt dolgozott jobban első éveiben, de kinőtte. Érdekes, hogy kifejezetten a jobb oldalt kedvelő kutyánk még nem volt. Vagy mindegy nekik, vagy ha nem, akkor baloldaliak voltak és vannak. Újabb öröm, ha valamelyik kutyánk rákap arra, hogy a menetirányra ferde testtel húz. Vagyis menet közben a fara messzebb van a főkötéltől, mint a válla. Ez előfordul lónál is, kutyánál is, szabadon futás, vagy épp nyereg alatt is - igaz, a kutyák nyergelése még nem annyira elterjedt -, nem véletlen írnak hosszan arról a szakirodalmak, hogyan állítsuk egyenesre a lovunkat. A ferdén húzó kutyák problémáját - nem túl hatékony húzásmód, hamar ki is fárad az állat (meg hát furán is néz ki) - nálam eddig még mindig sikerült azzal orvosolni, hogy egyszerűen áttettem a másik oldalra. Később aztán belejönnek, aztán már mindegy hova fogom be, dolgozik mindenhol. Most épp Bajar ilyen, amúgy minden téren teljesen őrülten dolgozó, rohamosan tanuló nagyreményű kis batár (11 hónaposan 66 centi!) kanunk.

Tehát a látszólag egyszerű "befogok, oszt usgyi!" a háttérben nem mindig ilyen sima ügy. De jól van, befogtunk mindenkit, indulhatunk! Nem teljesen mindegy, hogyan sikerül ezt a következő bravúrt előadnunk, itt is jöhetnek meglepetések. Erről szól a következő mesém.

 

Címkék: sport kutya tél túra szánhúzás kaland téli husky kutyaszánozás kutyaszán

Nyájak, vizek, emberek

2009.11.15. 21:36 | Bektur | 7 komment

 

Ebben a hónapban nekem nem a péntek tizenharmadika bizonyult szerencsétlen napnak.

  Hanem a csütörtök tizenkettedike. Mivel a 80 kilós, négykerekű edzőkocsink jobb hátsó kereke épp gyengélkedik, az ázott talaj pedig nehézzé tette volna a kispolszki húzását, ezért hát kimentem nyolc ebbel, a huszonhat kilós háromkerekűvel, mögötte vonszalékként egy teherautógumi. Jól működő rendszer, a Bakonyban 5,5 évig ment a dolog.

  Persze a gumit húzó drótkötélen nem volt rajta a szükséges bandázs - egy locsolócsődarab -, ezért úgy próbáltam elejét venni annak, hogy a kerék az első kanyarban bekapja a kilendülő drótkötelet, hogy lábbal eltartottam. Sikertelenül, mert félig bekapta, ráadásul bal lábbal sikeresen kívülre léptem a keréken, ezért az éles jobbkanyarban én álló bal kerékkel, valamint a kocsin kívül letett bal lábbal mutatványoskodtam. Nem estem el, de ezt én magam sem tudom elhinni. Mivel késve indultam, kicsit meleg volt, ezért 1,5 km után könnyítésként lekapcsoltam a gumit, mondván, a kutyák sem szaggatnak igazán, meg hát sík vidéken mi gond lehet? Kiderült, mi lehet...
  A banda tényleg közepesen kezdett, de aztán úgy fölpörögtek, h. csak na! Kezdtem az eredetileg 25-30 km-es tervemet fejben 42-re átírni.
  Tehát mentünk, mint a zállllat, elzúgtunk egy nyáj mellett - Deli is egyre fegyelmezettebb vezér tanoncként -, majd föltűnt a távolban egy másik nyáj. Mi baj lehet?
  Ezzel a másik birkanéppel sem lett volna gond, de a tanyáról bóklászott a nyáj felé - előttünk, az úton keresztben - egy puli, meg egy pincsi keverék. A kutyák rástartoltak, volt 300 m előny. A puli elhúzott, de a pincsi ott riszálta magát, hiába üvöltöztem neki.
Olyan 50(!) méterről már felfogta, h. futni kéne, de hát azokkal a lábakkal... én meg fékeztem ugyan, de hát a banda nem volt kint napok óta, rendes távra meg vagy 10 napja, 4 belőlük tavalyi fiatal, 2 agár (...), na meg a vizes, saras fű is csúszott. Végül is a pincsi lement oldalra, de olyannyira közel és közelre, h. ráfordultak.
  Feebee meg is fogta, erre a többi is. Én leszökkentem az akkor már fekvő kocsiról, erre Bátor agarunk is odafért. Egyből folyt a vér, szerencsére a kutya fenékbőre nem életpont...
  Ismerve a két agáregér különös szimpátiáját a futás közben talált idegen kutyák iránt, azonnal reagálnom kellett. Gyorsan - és nem csupán szóval - visszarettentettem Bátort és Arakot, a többi már egyszerűbb volt. Feebee is kapott némi dörgedelmet, mert nem engedte el az ekkora már láthatóan nem a helyzet magaslatán álló pincsit. Szerencsére komoly baja nem lett a törpnek, ugyanis amint kiköpte Feebee, úgy elfutott, ahogy akkor kellett volna, amikor meglátott minket. Túlélte, csak reggelre gondolom, dagi lett a nyakán Feebee csókja, meg a Bátor által ütött lyukak az alvégen.
  A juhász mindeközben nagyon csöndben volt, meglehetősen riadtnak tűnt a begerjedt falkától. A nyáj eközben dícséretes helyzetfelismeréssel elindult haza - fokozott tempóban! -, ő utánuk.
  Na de ez még csak a dolog akció része! A nyáj és a nyájas agrárproletár elkocogtak haza, én meg ottmaradtam nyolc felajzott carnivorával, akik erősen vágyódtak a nyáj után. A fék fog, de a húskedvelők serege ezzel nem törődött. Először nem tudtam, mit csináljak, aztán ügyesen próbáltam visszatérni a fogat elejéről a kocsira. Sikerült, csak kb. 30 m-t húztak közben a sárban a fekvő kocsin/mellett... :)
  Ezzel eljátszogattunk egy ideig, nem mondhatnám, hogy unatkoztam... Arra már nem emlékszem, hogyan sikerült valahogy egyszer csak mellélépni a kocsinak, de ők robbantak, én meg kullancsként ragadtam a talpra ugró kocsiba. Szép tempóval haladtunk, átkelve egy kb. 6 m hosszú, 2,5 m széles és sajnos vagy 40 centi mély pocsolyán... de a fejem jobb fele és a jobb vállam kilátszott!
  De mindenképp ez volt a jobbik eset, legalább nem hagyott ott a hangsúlyozom, többségében betanítás alatt álló társaság! Na, szerencsésen partot értem, majd némi iszappakolás vételezése után megálltunk. A pocsolya azért volt jó, mert egyrészt kicsit lemosott - az iszap előtt -, másrészt addig sem üvöltöztem hiába.
  A szerencsés megállás után visszafordítottam a fogatot, mert azért élénk szélben, novemberben nem jó ötlet további 33,5 km-t tervezni, ha a csizmámban is csordultig áll a víz, meg a hajamból is csorog.
  Tulajdonképpen alig lettem saras. Itthon még a csizmámban tartózkodó zoknis lábamon is találtam némi sarat. A zokni alatt...
  Persze a visszafordulást Feebee egyszer csak fölülbírálta, amit akkor és ott nyugodtan értelmezhettem részéről hibás döntésnek. Ragaszkodtam hát elképzelésemhez és demonstráltam, ki itt a legvizesebb főnök. Ugyanis megint megfordítottam őket. Feebee makacs kiscsaj, de legendás öreg vezérkutyánk, Böldzsi is elég hasonló volt eleinte. Ha csak olyanra érik be, mint Böldzsi, nem szóltam!
  Utána semmi gond, zúztunk haza. Az első kerékbe ugyan mintegy öt cm-es nyolcas ugrott a heves próbatételektől, de legalább kitartott. Csak kicsit rázott oldalra, ahogy lökdöste a villát: tadadamm, tadadamm, tadadamm. Egy száraz csatorna fölötti hídon átkelve bevettük az ott szokásos éles jobb kanyart, de nem az ott szokásos tempóban. Erre félig kibillent a jobb hátsó kerék. Forgott, de én azért nem voltam nyugodt...
  Az odafelé látott nyáj ekkorra már a földúton pihent. Ez kissé fokozta nyugtalanságom, hisz a félig kiesett kerék-8 fölajzott kutya-kb. 30-as tempó nem annyira szerencsés csillagállás.
  Egy barátomat idézem, aki az eset elmesélésekor itt szúrta közbe: "Lehet egy olyasmi megérzésem, hogy nem ez a tréning volt az évtized csúcsedzése??  :)"
  Aztán a helyzet szerencsére módosult, de nem feltétlenül a legjobb irányba. A nyáj maradt, mi vágtában közelgénk - volt még kb. 200 m -, de a kerék gondolt rám és inkább kiesett.
  A fékbowdennél fogva suhant utánunk, de úgy, h. a küllők nyírták a néhol magasabb füvet.

  Mit mondhatnék, a tempó, a lelkesedés, a lendület csúcs volt. Hab a tortán, hogy a juhász négy terelés címén tartott kutyája szemből ránk rontott. A birkák elindultak valami félhalott tempóban - minek idegeskednének nyolc feléjük rohanó kutyától? -, de némelyik visszafordult. A juhász nyugodtan, szemlélődve állt.
  Én közben kikísérletezhettem azt, hogy a földbe mélyedő jobb hátsó villa nem fog annyit a tempón, mint a kocsi rácsos oldala, tehát ettől kezdve ezzel fékeztem. Elvileg állt a fogat - Bektur és Batu gyakorlatilag is próbált -, de azért az ekkorra már max. 10 m-re bégető hústömegnek köszönhetően csak haladtunk, araszoltunk előre. Mi tagadás, alaposan felőrölte a fiatalok fegyelmét az a nyilvánvaló tény, hogy nem igazán uralom az egyre inkább széthulló járművet... A leghatékonyabb az volt, h. fél láb a rácson, fél láb a főkötél tövét nyomja le, ezzel az első ívet talajművelésre biztatva. Ekkor tényleg megálltunk. Így időztünk hosszú és izgalmas percekig, gyakorlatilag ha nem is mozdulatlan, de legalább állóképbe dermedve. Én a fentebb leírt helyen egytagú laokoón csoportként adtam elő táncos-énekes legjavam, a kutyák a kötelet rángatva csattogtatták a fogaikat (tényleg!) hol a nyáj, hol a négy puliféle felé, akik épp, hogy a lőtávol szélén erősködtek, a nyáj meg ekkorra elinalt 10-ről 15 m-re, aztán beeee. A juhász mélán nézett....
  Ekkor - tán megbocsátja a pap - igen emelt hangon fordultam az agráriumhoz, hogy ha már van négy terelőkutyája, akkor esetleg tereltetné el innét a birkákat, de legalább szólhatna nekik. Ő megértést nem jelezve - tán kissé borosan - tűnődve nézett.
  Ekkor arra merém kérni, hogy csináljon valamit, mert én itt a belem lógatom ki, hogy a fogat se pulit, se birkát ne mészároljon, de ha nem kíván ő is valamit tenni, én leszállok a kötélről, akkor viszont se puli, se nyáj. Nézett, nézett, majd vélhetően hitt nekem - pedig a nyájjal túloztam, a kb. 120-ból legalább 110 túlélte volna! -, mert elhívta a kutyákat. Ők vonakodtak felhagyni a köpködéssel, de miután Bátor foga szinte a szőrt metszette le egyikük tarkóján, meg Batu is ráunt erre és "vokalizált" egyet, inkább követték az ekkorra csak elinduló nyájat.
  Na jó, a sorok rendezése után végre folytathattuk utunkat, mehettünk haza. Egyébként mindeközben csak két kötélbe akadás volt, Bátor és Arak, ők sem súlyosan! Igen ám, de a kerék attól még nem ment vissza, műhely meg nem volt nálam!
  A kiesett kereket fölkötöttem a csomagrészre - közben halálosan fenyegetve a fogatot, ha netán el merne indulni -, aztán usgyi, húzzuk a csíkot! A jobb villával szó szerint. Az hamar kiderült, hogy azért fölázott, puha talajon így húzni a fél kocsit eléggé nem jó. Főleg mert emiatt én olyan indiai táncosnő pózba voltam kénytelen merevedni, h. minden hastánctanár sírt volna az örömtől. És hazáig előttünk állt még 8,5 km. Mentünk, haladtunk, de nem volt őszinte a mosolyom. Aztán úgy egy km után már igen, mert elképzeltem, milyen látvány lehetett a búvárbravúrom, meg hogy ez a sánta futam hogy nézhet ki. Fennszóval kacagék vala.
  De néha arcomra fagyott a vígság, mert bizony majd kettétörtem ettől a póztól.
Újabb egy km után már megtanultam úgy menni, h. csak a két forgó kerék ér le, vagyis a kocsi bal szélébe húzódva egyensúlyozok, a kutyák fölszabadultan suhannak, a gép meg pisilő kankutya pózban hasítja alattam a hűs leget. Ez megint röhögésre fakasztott, ám közben hamarosan olyan szintre jutottam ebben a kényszerszülte parascooterben, hogy kanyarokat vettünk be gond nélkül.
  Már csak 2 km-re voltunk a vágyott hazaéréstől, amikor utolértünk és kikerültünk egy bicajon zsákot toló bácsit, aki így szólt: fiatalúr! nem kell egy szép kutya? Igaza volt, láthatóan abban a pillanatban épp néhány félfülű tanyasi vahurt hiányoltam a legjobban...
  Ezek után hazaérni már sima ügy volt, eltekintve attól, h. a mutatványos hazaút egyetlen esését a cél előtt kb. 300 m-rel adtam elő.
  Többeknek az a véleménye, hogy kár , hogy nincs meg az egész mozgófilmen... Ha ezt vki filmre vette volna, díjat nyer! A YouTube-on meg az ötből legalább kilenc csillagot kapna a kisfilm.

  Összesítve a produkciót: 18 km, 100 perc, de ebből min. 20-25 perc a földharcokkal telt. Tehát a kutyák jól mentek - helyenként zavaróan jól! -, csak az irányokkal és a megállásokkal akadt néha egy kis gond...

  Fiatal, még éretlenek túlsúlya, ekkora és ilyen erejű fogathoz túl könnyű és a jelek szerint nem elég izmos edzőkocsi... Mindig hirdetem, hogy így nem szabad!

  A jó pap holtig, a fiatal kutyák a hajtó holtáig tanulnak? Mindenki épségben megúszta a kalandot, ami egy ilyen napon már önmagában világszám!

  Tadamm!

  Akarom mondani: Tadadamm! (-tadadamm-tadadamm!) :)
 

Eső,vihar? Ideális!

2009.11.07. 15:14 | Bektur | Szólj hozzá!

Van élet a téli hónapokon kívül is egy kutyafogatnak? Hát persze, hogy van! Egy északi kutya nem élvezi ugyan túlságosan a forró alföldi nyarat (a bakonyit sem élvezték nagyon), de ha biztosítjuk számukra az árnyékot, a vizet és a mozgásteret, akkor a nyarat elnevezhetjük pihenő időszaknak is. A tavasz és az ősz már egy sokkal aktívabb időszak, hiszen a számunkra a hideg, a hővös napszakok a fontosak. Tudom, hogy most néhányan összébb húzzák magukon a pulóvert és azt gondolják, hogy ez nem természetes dolog, de kutyafogatot hajtani bizony nem lehet melegben. Nemcsak azért, mert három napig vakarhatjuk magunkról az izzadtság és a por érdekes színű keverékét egy edzés után, hanem azért, mert elsődleges szempont a kutya. Ha már elsődleges szempont, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy nem erre a vidékre termettek ezek az ebek és a futás,húzás fizikai megterhelés,  amikor a szervezet felhevül. Ha ezt még megspékeljük egy kis kánikulával, akkor a kutyánkat tettük tönkre (ha nem láb alól!)

No de mit is csinálnak a kutyaszánhajtók nyáron?

Ezt a kérdést néhány éve egyik kereskedelmi tévé csatornánk is feltette magában. Talán azért mert tényleg érdekelte őket a téma, talán azért, mert uborkaszezon volt és nem tudták, hogy miről forgassanak. Nem tudom, de nem is ez a lényeg. Megkerestek bennünket, hogy egy rövid riportfilmecskét forgathassanak. Gondos gazdiként és meggondolt szánhajtóként kikötöttük, hogy csakis nagyon korán reggel kerülhet sor a dologra, hiszen nyár van és nem vagyunk hajlandóak egy három perces riportért a kutyáinkat kitenni bármiféle gondnak, bajnak. Meg is állapodtunk egy időpontban, amikor is mi harcra készen a helyszínen voltunk. Valahol mélyen sejtettük, hogy az ifjú és bohó tévések igencsak késni fognak. Ez a sejtés aztán egészen határozottan tény lett és mi ott álltunk a fogattal a hidegben, szélben és csapkodó esőben. Augusztus volt ugyanis, a nyári viharok időszaka és Murphy törvényei most is érvényesültek. Miért ne egy forgatáson legyen kiszámíthatatlan az időjárás? Nem is mi volnánk, ha nem velünk történnének meg ilyen dolgok.

Előző nap hatalmas vihar volt a Balatonnál és a kedves filmesek ott forgattak hajnalig. Nagy késve csak megérkeztek - egy szál pólóban. A szavukat alig lehetett érteni, a foguk vacogását viszont kifejezetten jól hallottuk. Mivel áldott jó lelkek vagyunk, rájuk adtuk a pótkabátjainkat, hogy emberhalál azért ne legyen. Ettől aztán jól felmelegedtek és úgy felbátorodtak, hogy a legképtelenebb ötletekkel álltak elő. Nos ennek csak egy része valósult meg, de még ma is elfog a nevetés, ha eszembe jut, hogy a "Mit csinálnak a kutyaszánhajtók nyáron?" címmel beharangozott riportfilmben két ázott hajtó a viharos szélben fogja be a kutyákat és simogatja őket. Ahogy beszéltem, arcomba csapott az eső, csöpögött a hajamból a víz és csúszkáltam a jó kis bakonyi sárban, hogy segítsek Bálintnak befogni a csapatot az edzőkocsi elé.  Az ebek örültek, én pedig izgultam, hogy mi lesz ebből, ugyanis a terv az volt, hogy majd autóval mennek a fogat mellett és onnan filmeznek és kérdéseket tesznek fel menet közben Bálintnak. Nos az őrjöngő fogat el is indult, az autó pedig lemaradt, mert a csilli-villi kocsit féltették a sárban, gödrökben, megyényi pocsolyákban. Valahogy mégis megemberelték magukat és utolérték a fogatot. Hogy a nagy rázkódásban nem túl sok anyagot tudnak felvenni, az garantált volt. Menet közben nem nagyon ment a beszéd sem, mert a szél túlüvöltötte a kedves hajtó hangját. Még egy nagy esést is sikerült Bálintnak produkálni egy óriási pocsolya közepén. No legalább ilyet is láttak - gondoltam -, de az egész oldalnak a komikus voltát tudtam csak felfogni és úgy éreztem, hogy ez az egész egy vígjátékba illik inkább, nem pedig egy érdekes riportfilmbe.

A kétórányi filmezésből aztán kb. 5 perces filmecske lett és legalább megtudták a kedves nézők, hogy mit csinálnak a kutyaszánhajtók nyáron, amikor eszük ágában sem lenne befogni a kutyákat.

Címkék: sport kutya tél túra kaland kalandtúra husky kutyaszánozás kutyaszán

Egy kutyaszántúra margójára

2009.10.31. 19:04 | Bektur | 6 komment

Egy olyan fagyos őszi napon,mint a mai, az ember ahogy kinéz az ablakon, egy fura érzés fogja el. Már hideg kék az égbolt, a szürke felhők sietve jönnek-mennek a dolgukra és én arra gondolok, hogy a Hargitán már havazik. Valószínű, hogy a Bucsinon is fehérbe borult a táj. Izgatottan várja az egész csapat a telet és az ilyen hideg őszi napok csak fokozzák ezt az érzést.

Ilyenkor érdemes elmerülni az emlékek kútjában és felidézni néhány kutyaszánozást. A kutyaszán túra van akiben félelmet kelt, van aki egész életében vágyik rá, hogy kipróbálja és van aki csak legyint, hogy ezek sem teljesen normálisak...

Hát lehet, hogy igaza van, de hogy nem, az biztos. A kutyaszánozás egy életre szóló élmény. Aki leszáll a kutyaszánról egy túra után, hónapokig ott vibrál benne az emlék és alig várja a következő telet, hátha alkalma nyílik ismét kipróbálni.

Életem első kutyaszánozása igen izgalmasra sikeredett. '96 telén, az Alpokalja egy rejtett zugában került sor erre az eseményre. Bálint akkor már évek óta foglalkozott a kutyaszánozással, Magyarországon ez a sport még igencsak gyerekcipőben járt és én akkor találkoztam először dolgozó huskykkal. Őrült, Whisky,Kuma és Platón alkották a csapatot.  Már napokkal előtte megbarátkoztunk, de ez nem sokat jelentett, hiszen nem ez volt a lényeg. A huskyk alapvetően roppant barátságosak az emberekkel szemben, a szakmájuk szépsége a rohanásban, a km-ek, hegyek, völgyek legyőzésében rejlik.

Azonban ráállni a kutyaszánra egyszerűnek tűnik. Egyszerű is, csak épp rajtmaradni nem volt könnyű. Szánkózni rengeteget szánkóztam gyerekkoromban, kifejezetten ügyes voltam ebben a roppant kellemes időtöltésben (anyukám túlzottan nem rajongott amikor csuromvizesen, átázva-átfázva és nagyon vidáman hazaérkeztem az egész napos szánkózásból). Mondanom sem kell, semmit sem ért az ezirányú tapasztalatom. Bálint rövid oktatást tartott a számomra, felállított a szán végébe, elmagyarázta, hogy a testsúlyom áthelyezésével tudom majd irányítani a szánt a kanyarban, megmutatta, hogyan kell fékezni stb, aztán elindította a fogatot. Mivel igen mély volt a hó és csak négy kutya volt befogva, Bálint egy ideig mögöttem állt a szánon, aztán leugott, hogy kicsit nehezek vagyunk ketten, majd ő kocogni fog. Csak kocogott volna, mert a kutyák nem hallották azt az elképzelését, hogy szép lassan fognak majd a hóban futni. A túrázást egyáltalán nem megvető ebek erre a hirtelen súlykönnyebbségre kilőttek, mint a nyíl és elszáguldottak velem.

Ááááááááááuuuuuhhhhhhhhhhhh!!!! - Gőzöm sem volt róla, hogy merre kell menni, mit kell ilyenkor csinálni azon kívül, hogy ne essek le. Görcsösen kapaszkodtam és a szél zúgásától nem hallottam, hogy Bálint messze mögöttem a "Balra!" vezényszót kiáltja. Őrült, a fogat vezérkutyája azonban sokkal jobb hallással és persze rutinnal rendelkezett, mint én. A megszokott útvonalon egy hirtelen bal kanyar következett, amit a fogat vágtában igyekezett bevenni. Mivel nem voltam felkészülve a hirtelen irányváltásra és még soha életemben nem kanyarodtam kutyaszánnal, bebizonyítottam,hogy a fizika törvényei rám is érvényesek. A centrifugális erő feltalálója gratulálhatott volna, olyan szép ívben estem le a szánról. Szerencsére a biztonsági bekötő kötél a karomra volt hurkolva, így nem futott el a fogat nélkülem. Csak velem. Én szépen vitorláztam mögöttük, hol arcomra fordulva, hol pedig a hátamon csúszva tanulmányozhattam az útszéli bokrok szépségét. Néhány másodperc múlva - nekem éveknek tűnt - Bálint "Állj!" vezényszavára szépen meg is álltak a huskyk és párom nagy lihegve befufott. Miután kibogozott a tüskés bokrok öleléséből és meggyőződött róla, hogy semmi bajom, felállított és kivetkőztetett hóember mivoltomból. A túrát aztán együtt folytattuk tovább esésmentesen.

Lehet, hogy néhányan megfutamodtak volna ezek után a további próbálkozástól, de én nem beleestem, hanem beleugrottam a kutyaszánozás hálójába. Rabságom azóta is tart töretlenül :o)

Címkék: sport kutya erdély tél szánhúzás kaland kalandtúra husky havasok kutyaszánozás kutyaszán

Vége van a nyárnak,hűvös szelek járnak...

2009.10.31. 18:59 | Bektur | Szólj hozzá!

Bevallom, egy picit vígasztalni akarom magamat, illetve mindazokat, akik nagyon szeretik és várják már a telet, a havat, a szikrázó kék égboltot és a szántalpak alatt a hó surrogását. Tudom, hogy ez nem sokaknak adatik meg, de nekem most megadatott az, hogy emlékezzem az elmúlt télre, a kutyaszánozásra a szép Erdélyországban.

A hó nem váratott sokat magára és mivel mi nagyon drukkoltunk, meg is érkezett. Sajnos Magyarországra nagyon kevés, de Gyergyóban aztán fehérbe borította a hegyeket. Gyergyószentmiklós felett (tényleg magasabban voltunk, mint a város), a kis faház udvarán végre hólepel borította a gyepet és megfagyott a föld. Hála az égnek, hiszen a bokát nyaldosó sár nem a legjobb emlék, bármennyire is szentimentálisak vagyunk....

Szóval a hó megérkezett, mert nagyon bíztattuk. Napokig csak lassan szállingózott, aztán kicsit nagyobb pelyhekben kezdett el esni. Mi az ablakhoz tapadó orral lestük, hogy mi a helyzet, mikor tudunk már kimenni és befogni az ebeket, akik egyre türelmetlenebben lettek. Teljesen igazat adtunk nekik. A tél arra való, hogy essen a hó és mi kutyaszánozzunk! Ráadásul szerettünk volna minél több km-t gyűjteni, hogy a kutyák kondícióját növeljük, edzettségük szépen alakuljon, mert komoly túrák vártak rájuk.

A szintkülönbségek, a hegyvidék egész más kihívás volt. Arról nem is beszélve, hogy reményeink szerint lesz még a télen komoly mennyiségű hó is, amikor viszont a vezérkutyáknak kell törni mellkassal a havat, vagy én szaladok a fogat előtt és töröm az utat. Na jó, ez nagyon aranyásó feeling, de miért is ne? Csak épp a "szaladás" szó volt egy kicsit túlzás. A későbbiekben kiderült, hogy a mély hóban való előrejutásom inkább hasonlított egy víziló kecsességéhez, mint szaladáshoz. Mondhatnánk úgy is, hogy különleges hótáncot adtam elő. Mindezt persze a kutyák és Bálint legnagyobb örömére. A siker elsöprő volt, a huskyk tapsoltak a fülükkel, Bálint a bajusza alatt somolygott, én meg tapostam a havat, brékeltem a combközépig érő fehér csodában.... de legalább előrébb jutottunk....ez már tényleg aranyásó feeling!

Nem mondom, hogy fáztam. Hamar megtanultam, hogy egy kutyaszán túrán nem  fogok fázni, kár úgy beöltözni. Itthon, Mo-on sem fáztam sosem, hiszen mozogtam eleget egy kutyaszánozás alatt, kint a Gyergyói-,Kelemen-, Görgényi-havasokban persze hidegebb volt alapvetően, de a mozgás ott is mozgás és én termeltem rendesen a hőt magamnak.  Egész télen az öltözékem egy skót gyapjúpulcsi, szélálló nadrág, gyapjúbéléses bakancs és egy füles kötött sapka volt (két ficánkoló bojttal!). Sokszor még így is melegem volt. Egy dologre kellett nagyon figyelni: ha megállunk, legyen a szánzsákban nálam egy szélálló kabát, mert az izzadt, meleg test legnagyobb ellensége a szél a pihenő idő alatt.

Tulajdonképpen egész télen csak egyszer fáztam, amikor mögöttünk már volt 40 km, előttünk pedig még legalább 20! És hát éjszaka volt. Amolyan borzongatóan szép, téli, erdélyi éjszaka. A Hold úgy világított, mintha valaki égve felejtette volna az éjjeli lámpát. A fenyők mélykék árnyékot vetettek, mi pedig árnyékról-árnyékra suhantunk a kutyafogattal. Egyetlen felhő sem takarta az égi vándort, csak egy-egy fenyő sziluettje szabdalta meg a kerek sajturat az égen. Mialatt a Holdat bármultam és a zsebemben felvátva melegettem a kezemet, arra gondoltam, hogy már csak Drakula gróf hiányzik és teljes lesz az Erdélyről alkotott giccses kép ezen az éjjelen. Mondanom sem kell, hogy a gróf úr nem jelent meg, de még egy fia vérfarkassal sem találkoztunk (talán megijedtek a kutyáktól). Nem tudom, hogy hány fok lehetett mínuszban mérve, de legalább 25. A lábujjaim jéggolyókká fagytak, pedig nagyon jó csizmám van, a vadászok is megirigyelhetnék téli lesek alkalmával. Hol futottam a szán után, hol rollereztem, hol pedig csak álltam a szánon és igyekeztem nem leesni egy-egy cifrább kanyarban és - töredelmesen bevallom - az utolsó félórában már nagyon vágytam a meleg kályha mellé.

Utólag aztán eltűnik a rossz érzés, csak a szép emlékek maradnak meg. A telihold az égen, az éjfeke fenyvesek, melyek állandóan suttogtak és a holdfény játéka a behavazott tájon...Ezért mindenképpen megérte az az éjszakai kutyaszánozás!

Címkék: sport kutya erdély tél túra szánhúzás kalandtúra husky agár kutyaszánozás kutyaszán

Birkák,őzek,nyulak és ami jön...

2009.10.30. 13:04 | Bektur | 3 komment

Hogy mi jön? Hát nagyon széles a paletta! Elsősorban arról szeretnék mesélni, hogy milyen klassz így ősszel (vagy akár tavasszal) az erdőben kutyafogatozni. Mivel csendes járműről van szó, amely még csak nem is hasonlítható egy kvadhoz vagy cross-motorhoz, a vadak igen későn vesznek észre bennünket és így esélyünk van sok-sok őzet, nyulat látni szinte közvetlen közelről. Persze ennek a kutyák is örülnek, bár nagyon jól tudják, hogy hámban nem verekszünk, nem vadászunk. Ez alaptörvény, ami be kell tartani.

Mégis olyan erős a motiváció, hogy szinte örülünk, amikor az úton előttünk megjelenik valamilyen vad és az ebek aztán rohannak és rohannak és rohannak....Hiába nem vadászunk, de száguldani azért szabad. A motivátor állatok csapatába tartozik a nyúl is, bár mostanában inkább őzekkel találkoztunk. Csapatostól legelésznek a mezőkön, flangíroznak az erdei utakon, szambáznak a vetésekben és álldogálnak előttünk a homokutak valamelyikén. Ilyenkor komoly átlagsebesség és csúcssebesség rekordok dőlnek meg, Bálint bőszen számol, vajon most mekkora lesz az átlagunk, ha még két ilyen vad-találka létrejön. Fényképezni, filmezni ilyenkor szinte képtelenség, majd leesek az edzőkocsiról, de azért roppantul élvezem a száguldást, csupán a homokot köpködöm a fogaim közül és hálát adok az égnek, hogy vettem fel védőszemüveget, mert most semmit sem látnék az őzekből, mert a kutyák a vizes sarat a képembe rúgják. De hát ugye senki sem mondta, hogy divatbemutatóra megyünk, tehát folytatjuk az utunkat inkognitóban, ami nagyon jól áll. Főleg, ha varacskos disznóként mutatkozunk be, ha hazaértünk.

Persze az őket, nyulat, fácánok nem merítik  ki a motivátor fogalmát teljes mértékben. Néha olyan "szerencsében" is részünk van, hogy egy egész birkanyájat sodor elénk az élet és egy figyelmetlen juhászt. A tavasszal egy alkalommal egy gyönyörű fenyves mellett haladtunk el, amikor kiértünk egy szép legelőre. Látszólag gazdátlan birkanyáj legelészett elmélyülten, csak egy-két állat pillantott fel kíváncsian, hogy vajon milyen alkotmány közeleg. Ez a "közeleg" szó aztán nem bizonyult túlzásnak, mert az ebek ötödik sebességbe kapcsoltak és mire mi feleszméltünk, már a birkanyáj mellett voltunk. Ott robogtunk az úton, mellettünk a nyáj pedig elkezdett szaladni. Méghozzá velünk együtt, az út mellett! Hát ennek a fele sem tréfa - gondolhatnánk, ha mi lennénk a mesebeli szegénylegények, de hát így sem volt tréfa, sőt. Engem elfogott a rémület, mert láttam, hogy a vezérkutyák teljes erővel az úton tartják a fogatot, a csapat többi része, viszont   mosolygós szájjal fordul futtában is a finom birkák felé. Felfedeztem azt is a nagy bámulásban, hogy apró kis berbécsek szaladnak az anyjuk mellett, szinte karnyújtásnyira tőlünk. Na, ha itt most másodperceken belül nem folyik birkavér, akkor megeszem a bojtos sapkámat!

Szerencsére nem kellett sapkát ennem, mert a juhász ugyan még mindig nem került elő, nemhogy egy-két juhászkutya, ellenben a mi kutyáinknál elszakadt a cérna. Ekkora csábításnak még egy szerzetes sem tudna ellenálni! Bálint őrült erővel fékezett, én leugrottam az edzőkocsiról és rávetettem magamat a 12-es fogatra, amely már épp ráfordult a birkanyájra. Nem vagyok egy Tarzan, de mondhatom nagyon elszánt voltam. Elkaptam a vezérkutyák nyakkötelét és igyekeztem  én  megfogni a fogatot. Ebből az következett, hogy a következő pillanatban a földön találtam magam és alulról szemlélhettem a kutyák pocakját  amely lehet,hogy már készült a lakomára. A sok szőr, láb, fű közül kikukucskálva és görcsösen kapaszkodva a kötélbe, azt láttam, hogy Bálint is leszökken, segítségemre siet, közben hangosan szidja a kedves láthatatlan juhász mindenféle felmenőit,akik persze nem tehettek arról, hogy az az ember nem érti a dolgát és valamelyik bokor alján piheni a butykos okozta fáradalmakat. No aztán a sok üvöltözésre csak előkerült egy megszeppent figura és behúzott nyakkal elterelgette nagy nehezen a birkákat, akik még mindig meredt szemekkel néztek bennünket és nem értették, miért nem szaladhatnak egyet ezzel a falkával is. Hát ennyit a juhok nyájösztönéről.

Nagyon szeretek a kutyákkal bolyongani a környéken.Ha izgalomra vágyom,nem kell tévé,videó vagy internetes halálosztás. Csak megyünk egyet edzeni az ebekkel...

Címkék: sport kutya erdély tél szánhúzás husky kutyaszánozás kutyaszán

Hogy kerül egy magyar agár a havasokba?

2009.10.17. 09:43 | Bektur | Szólj hozzá!

Erre roppant egyszerű a válasz: Hát kutyaszánnal!

Az elmúlt telet a Gyergyói-havasokban töltöttük az egész kutyafogattal és ehhez a fogathoz Bátor is hozzátartozik. Első kemény tele volt ez, nemcsak a hideg és hó szempontjából, hanem a szánhúzó munka szempontjából is. Mivel fiatal kutyáról van szó, aki belecsöppent egy nem épp agaraknak kitalált feladatba (és ott jól teljesít), bele kellett rázódni az igazi téli környezet adta kihívásokba, a kemény hidegbe, a mély , néhol kutyáinknál is magasabb hóba és mindenbe amit a kutyaszánozás valódi körülményei adnak.

 

Mielőtt még bárki megijedne: nem kell aggóni, nem fagyott meg szegény állat a kemény gyergyói hidegben, mert mihelyst beálltak a tényleg kemény fagyok, bent aludt a kis kivételezett velünk a faházban. Mivel közel sem rendelkezik olyan nagykabáttal, aljszőrzettel, mint a huskyk, ezért a komolyabb télben bizony fázna. Nos ettől megkíméltük, ő pedig kihasználta a pamlag adta lehetőségeket és ha egyéb dolga nem akadt, naphosszat heverészett a meleg szobában. Néha együtt tornázott édesanyámmal, aki merev izületeit próbálta kicsit kordában tartani. Bátor - mivel roppant szociális eb - együtt érzett vele és nem akarta, hogy egyedül végezze a tornagyakorlatokat. Hajolgatott ő is, szökkent, leült, nyújtózott, ahogy a torna menete kívánta. Mindezzel persze hatalmas derültséget váltott ki belőlünk, de lassan belenyugodtunk, hogy van még egy lökött kutyánk. (A huskyk is lököttek, róluk majd később mesélek.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szép Erdélyországban egy szép magyar agár. Gyönyörű ezen a fotón Bátor nevű magyar agarunk. Mosolyog, vidám, élvezi a telet, a száguldást és persze legfőképpen azt, hogy velünk lehet.

 

Címkék: sport magyar kutya erdély tél túra téli husky agár havasok kutyaszánozás kutyaszán

Kutyaszánozás - egy életre szóló hobby

2009.10.15. 20:58 | Bektur | 1 komment

"Kutyaszánozás? Na ezek sem teljesen normálisak!"..."Ja, azok a lökött kutyások, ismerem őket!" és más hasonló megjegyzések százait kaptuk már meg akár a szemünkbe, akár a hátunk mögött. A lényegen egyáltalán nem változtat. Az emberek első körben vagy elutasítanak mindent ami idegen és más, mint a megszokott, vagy pedig hatalmas rajongással rávetik magukat az ügyre és nem tágítanak a téma mellől, míg ki nem elégítettük a kíváncsiságukat.Nos a kutyaszánozás is egy olyan hobby amit vagy elutasítanak az emberek, ferde szemmel nézik, hogy minek nekünk az a sok kutya vagy pedig lelkesen érdeklődnek és ki is akarják próbálni egy kutyaszántúra alkalmával.

Kutyaszánozás? Hiszen Magyarországon nincs is hó! - Sokan így kiáltanak fel, amikor szóba kerül a kutyaszán túra. Nehéz ügy ez magának a versenysportnak is és pláne azoknak az embereknek, akik ezt a hobbyt választották. Nehéz ügy nekünk is, akik nagyon szeretnek kutyaszánozni és nagyon szeretik a havat a telet és mindazt, amit ez a szép évszak nyújthat.

Szerencsére azért akadnak még olyan telek, illetve olyan helyek, ahol megfelelő mennyiségű és minőségű hó esik. Néha tényleg külföldre kell utazni, hogy igazi aranyásó érzés kerítsen hatalmába és elámuljunk a tél száz szebbnél-szebb arcán, de megéri. Nemcsak nekünk boldogság ez, hanem a kutyáknak is, mert nem ismerek még olyan háziállatot, amelyik ekkora lelkesedéssel vetné bele magát a munkájába, ami egyben az életcélja is. (No azért az cicákat sem kell félteni, teljes erőbedobással tudják átaludni az egész napot és pihenni az aranyosság fáradalmait..)