Bevallom, egy picit vígasztalni akarom magamat, illetve mindazokat, akik nagyon szeretik és várják már a telet, a havat, a szikrázó kék égboltot és a szántalpak alatt a hó surrogását. Tudom, hogy ez nem sokaknak adatik meg, de nekem most megadatott az, hogy emlékezzem az elmúlt télre, a kutyaszánozásra a szép Erdélyországban.
A hó nem váratott sokat magára és mivel mi nagyon drukkoltunk, meg is érkezett. Sajnos Magyarországra nagyon kevés, de Gyergyóban aztán fehérbe borította a hegyeket. Gyergyószentmiklós felett (tényleg magasabban voltunk, mint a város), a kis faház udvarán végre hólepel borította a gyepet és megfagyott a föld. Hála az égnek, hiszen a bokát nyaldosó sár nem a legjobb emlék, bármennyire is szentimentálisak vagyunk....
Szóval a hó megérkezett, mert nagyon bíztattuk. Napokig csak lassan szállingózott, aztán kicsit nagyobb pelyhekben kezdett el esni. Mi az ablakhoz tapadó orral lestük, hogy mi a helyzet, mikor tudunk már kimenni és befogni az ebeket, akik egyre türelmetlenebben lettek. Teljesen igazat adtunk nekik. A tél arra való, hogy essen a hó és mi kutyaszánozzunk! Ráadásul szerettünk volna minél több km-t gyűjteni, hogy a kutyák kondícióját növeljük, edzettségük szépen alakuljon, mert komoly túrák vártak rájuk.
A szintkülönbségek, a hegyvidék egész más kihívás volt. Arról nem is beszélve, hogy reményeink szerint lesz még a télen komoly mennyiségű hó is, amikor viszont a vezérkutyáknak kell törni mellkassal a havat, vagy én szaladok a fogat előtt és töröm az utat. Na jó, ez nagyon aranyásó feeling, de miért is ne? Csak épp a "szaladás" szó volt egy kicsit túlzás. A későbbiekben kiderült, hogy a mély hóban való előrejutásom inkább hasonlított egy víziló kecsességéhez, mint szaladáshoz. Mondhatnánk úgy is, hogy különleges hótáncot adtam elő. Mindezt persze a kutyák és Bálint legnagyobb örömére. A siker elsöprő volt, a huskyk tapsoltak a fülükkel, Bálint a bajusza alatt somolygott, én meg tapostam a havat, brékeltem a combközépig érő fehér csodában.... de legalább előrébb jutottunk....ez már tényleg aranyásó feeling!
Nem mondom, hogy fáztam. Hamar megtanultam, hogy egy kutyaszán túrán nem fogok fázni, kár úgy beöltözni. Itthon, Mo-on sem fáztam sosem, hiszen mozogtam eleget egy kutyaszánozás alatt, kint a Gyergyói-,Kelemen-, Görgényi-havasokban persze hidegebb volt alapvetően, de a mozgás ott is mozgás és én termeltem rendesen a hőt magamnak. Egész télen az öltözékem egy skót gyapjúpulcsi, szélálló nadrág, gyapjúbéléses bakancs és egy füles kötött sapka volt (két ficánkoló bojttal!). Sokszor még így is melegem volt. Egy dologre kellett nagyon figyelni: ha megállunk, legyen a szánzsákban nálam egy szélálló kabát, mert az izzadt, meleg test legnagyobb ellensége a szél a pihenő idő alatt.
Tulajdonképpen egész télen csak egyszer fáztam, amikor mögöttünk már volt 40 km, előttünk pedig még legalább 20! És hát éjszaka volt. Amolyan borzongatóan szép, téli, erdélyi éjszaka. A Hold úgy világított, mintha valaki égve felejtette volna az éjjeli lámpát. A fenyők mélykék árnyékot vetettek, mi pedig árnyékról-árnyékra suhantunk a kutyafogattal. Egyetlen felhő sem takarta az égi vándort, csak egy-egy fenyő sziluettje szabdalta meg a kerek sajturat az égen. Mialatt a Holdat bármultam és a zsebemben felvátva melegettem a kezemet, arra gondoltam, hogy már csak Drakula gróf hiányzik és teljes lesz az Erdélyről alkotott giccses kép ezen az éjjelen. Mondanom sem kell, hogy a gróf úr nem jelent meg, de még egy fia vérfarkassal sem találkoztunk (talán megijedtek a kutyáktól). Nem tudom, hogy hány fok lehetett mínuszban mérve, de legalább 25. A lábujjaim jéggolyókká fagytak, pedig nagyon jó csizmám van, a vadászok is megirigyelhetnék téli lesek alkalmával. Hol futottam a szán után, hol rollereztem, hol pedig csak álltam a szánon és igyekeztem nem leesni egy-egy cifrább kanyarban és - töredelmesen bevallom - az utolsó félórában már nagyon vágytam a meleg kályha mellé.
Utólag aztán eltűnik a rossz érzés, csak a szép emlékek maradnak meg. A telihold az égen, az éjfeke fenyvesek, melyek állandóan suttogtak és a holdfény játéka a behavazott tájon...Ezért mindenképpen megérte az az éjszakai kutyaszánozás!
