Addig rendben van, hogy az ember vérrel-verítékkel, sok lemondással, áldozattal összeszedi a megfelelő kutyákat, felszerelést, ráadásul a sors különös kegye folytán végre sikerül időt szakítania egy kutyás körre. Ha valami véletlen folytán még az időjárás és az útviszonyok is kedvezőek, az ugyan kicsit gyanús, de nosza, induljunk!

Először is érdemes alaposan megtervezni az előkészületi lépéseket, hiszen a banda a legelső befogásra utaló jelre üvölteni kezd, ami egészen a rajtig tart. Ez ugyan megszokható, meg hát érthető is, de tizenpár kutyánál már elég hangos.

A várható útviszonyokat, hőmérsékletet, nehézségi fokot, és a mindebből eredő fogattempót - na meg a felszerelésünk pillanatnyi állapotát! - figyelembe véve eldöntjük, mennyi kutyát fogunk be, merre és mennyit megyünk.

Ezután, vagy eközben magunkra öltjük dicső kutyázós ruhánkat. Ez többnyire nem nagyon hasonlít James Bond gálaruhájára, inkább a helyi mosoda szennyestárolójának bemutatójára. Különösen, ha már mögötte van egy-két jobban sikerült futam. Tehát részemről - egy alapedzésen, nem a versenyeken, bemutatókon! - gumicsizma, lepukkant nadrág, hasonló kabát. Biztonsági póráz a derékra, ha nem kispolákkal megyünk, akkor bukósisak a fejre! A póráz fő haszna, hogy azon fityeg a vezérek nyakkötele - persze tárolhatnám a kötélzettel is -, na meg ha kutyázom, mindig van nálam póráz. A bukósisak értelme nem igényel magyarázatot, bár a gyakorlatban ez inkább úgy jelenik meg, hogy ha rajtam van, akkor nincs balhé, ha nincs, akkor meg aggódhatok, nehogy épp most tanyáljak egy orbitálisat!

Na, kilépünk a házból, a kutyák meglátnak, nóta indul! A különböző hangfekvésű nazgulok és sziamangok hangorkánja közepette előrángatjuk a tervezett járművet - szán, edzőkocsi, kispolák -, kiteregetjük a kötélzetet, kirakjuk a hámokat. Mivel ez is eltart pár percig, mostanában igyekszem ezt még az előző esti etetéskor megejteni, amikor a népség rág, így nem gondol az indulásra, tehát csöndben van. Néha már sikerül is nem elfelejteni...

Persze nem csupán a kutyák észlelik, hogy befogni készülök, hanem az időjárás is, ezért ha addig borús, hideg idő volt, egyből eloszlanak a felhők, kisüt a Nap, a hőmérséklet pedig öles léptekkel megindul fölfelé. Ez olyan szintig fajulhat, hogy esetleg erősen át kell írnunk az aznapi edzéstervet is. Sőt, egyszer kénytelen voltam a már befogott vezérkutyákat is kifogni, lefújni az egészet, ugyanis a felhők csak a konkrét befogás kezdetére ugrottak szét, de akkor tíz perc alatt 3-ról 8 emelkedett a hőmérséklet és még csak reggel nyolc volt. (Újabb negyedóra múlva már semmiképp nem nekik való, ráadásul napsütötte útvonal várta volna őket. Nem vagyok egy szőrözős e téren, de ha árnyékban van 15, mi meg a napon megyünk, az nem jó.) Hát nem örült a társaság, látva amint elpakolok mindent. Én sem.

Na de elkezdjük a befogást. A tombolva zúzó társaságot láncra rendezem, majd felmarom öreg vezérünket, Bekturt és befogom elölre. Van aki hátulról kezdi a befogást, az elejét pedig addig kiköti - mondván, addig is kíméljük a vezér idegeit -, de én nem így teszek. Bár valóban megterhelő idegileg egy álltában őrjöngő banda elején várakoznia, de az edzőkörút során érik még hasonló lelki kihívások. Na meg ha nem tudná ekkor irányban tartani a jónépet, akkor mi lesz, ha valahol kint a prérin kell megállnunk, netán várakoznunk? Aláírom, hogy más máshogy boldogul, én így.

A többi ápolt befogása sem bonyolultabb, bár ha fiatalok is vannak a fogatban - és nálunk pillanatnyilag négy is van -, akkor jó arra ügyelni, hogy lehetőleg ne egymás mellé kerüljenek, mert zavarhatják egymást, begabalyodnak, rossz szokásokat vehetnek föl. A mi ifjaink épp mostanában érnek be olyan szintre, hogy már egymás mellett is mehetnek. Tovább árnyalja a képet, ha némely kutya politikailag nem semleges. Nálunk pl. Arak kifejezetten szélsőbaloldali, ha jobb oldalra fogom be, legkésőbb az induláskor átugrik jobbra, akkor is, ha ezzel a másik kutyára érkezik. Volt már egy igen necces rajtom emiatt a Hargitán. Ott Duhaj hátán lovagolva kezdte a vágtató rajtot, ami nem tett jót se Duhajnak, se a menetbiztonságnak, se nekem, ugyanis erre figyelve az első - jobbra, majd egyből ledöcc 80 centit, itt azonnal derékszögben balra-típusú - kanyarban akkorát estem, hogy majd kivittem egy kerítésoszlopot. Van még ezen kívül is pár inkább baloldali érzelmű kutyánk, de ennyire egyik sem. Bektur is inkább baloldalt dolgozott jobban első éveiben, de kinőtte. Érdekes, hogy kifejezetten a jobb oldalt kedvelő kutyánk még nem volt. Vagy mindegy nekik, vagy ha nem, akkor baloldaliak voltak és vannak. Újabb öröm, ha valamelyik kutyánk rákap arra, hogy a menetirányra ferde testtel húz. Vagyis menet közben a fara messzebb van a főkötéltől, mint a válla. Ez előfordul lónál is, kutyánál is, szabadon futás, vagy épp nyereg alatt is - igaz, a kutyák nyergelése még nem annyira elterjedt -, nem véletlen írnak hosszan arról a szakirodalmak, hogyan állítsuk egyenesre a lovunkat. A ferdén húzó kutyák problémáját - nem túl hatékony húzásmód, hamar ki is fárad az állat (meg hát furán is néz ki) - nálam eddig még mindig sikerült azzal orvosolni, hogy egyszerűen áttettem a másik oldalra. Később aztán belejönnek, aztán már mindegy hova fogom be, dolgozik mindenhol. Most épp Bajar ilyen, amúgy minden téren teljesen őrülten dolgozó, rohamosan tanuló nagyreményű kis batár (11 hónaposan 66 centi!) kanunk.

Tehát a látszólag egyszerű "befogok, oszt usgyi!" a háttérben nem mindig ilyen sima ügy. De jól van, befogtunk mindenkit, indulhatunk! Nem teljesen mindegy, hogyan sikerül ezt a következő bravúrt előadnunk, itt is jöhetnek meglepetések. Erről szól a következő mesém.