Ebben a hónapban nekem nem a péntek tizenharmadika bizonyult szerencsétlen napnak.
Hanem a csütörtök tizenkettedike. Mivel a 80 kilós, négykerekű edzőkocsink jobb hátsó kereke épp gyengélkedik, az ázott talaj pedig nehézzé tette volna a kispolszki húzását, ezért hát kimentem nyolc ebbel, a huszonhat kilós háromkerekűvel, mögötte vonszalékként egy teherautógumi. Jól működő rendszer, a Bakonyban 5,5 évig ment a dolog.
Persze a gumit húzó drótkötélen nem volt rajta a szükséges bandázs - egy locsolócsődarab -, ezért úgy próbáltam elejét venni annak, hogy a kerék az első kanyarban bekapja a kilendülő drótkötelet, hogy lábbal eltartottam. Sikertelenül, mert félig bekapta, ráadásul bal lábbal sikeresen kívülre léptem a keréken, ezért az éles jobbkanyarban én álló bal kerékkel, valamint a kocsin kívül letett bal lábbal mutatványoskodtam. Nem estem el, de ezt én magam sem tudom elhinni. Mivel késve indultam, kicsit meleg volt, ezért 1,5 km után könnyítésként lekapcsoltam a gumit, mondván, a kutyák sem szaggatnak igazán, meg hát sík vidéken mi gond lehet? Kiderült, mi lehet...
A banda tényleg közepesen kezdett, de aztán úgy fölpörögtek, h. csak na! Kezdtem az eredetileg 25-30 km-es tervemet fejben 42-re átírni.
Tehát mentünk, mint a zállllat, elzúgtunk egy nyáj mellett - Deli is egyre fegyelmezettebb vezér tanoncként -, majd föltűnt a távolban egy másik nyáj. Mi baj lehet?
Ezzel a másik birkanéppel sem lett volna gond, de a tanyáról bóklászott a nyáj felé - előttünk, az úton keresztben - egy puli, meg egy pincsi keverék. A kutyák rástartoltak, volt 300 m előny. A puli elhúzott, de a pincsi ott riszálta magát, hiába üvöltöztem neki.
Olyan 50(!) méterről már felfogta, h. futni kéne, de hát azokkal a lábakkal... én meg fékeztem ugyan, de hát a banda nem volt kint napok óta, rendes távra meg vagy 10 napja, 4 belőlük tavalyi fiatal, 2 agár (...), na meg a vizes, saras fű is csúszott. Végül is a pincsi lement oldalra, de olyannyira közel és közelre, h. ráfordultak.
Feebee meg is fogta, erre a többi is. Én leszökkentem az akkor már fekvő kocsiról, erre Bátor agarunk is odafért. Egyből folyt a vér, szerencsére a kutya fenékbőre nem életpont...
Ismerve a két agáregér különös szimpátiáját a futás közben talált idegen kutyák iránt, azonnal reagálnom kellett. Gyorsan - és nem csupán szóval - visszarettentettem Bátort és Arakot, a többi már egyszerűbb volt. Feebee is kapott némi dörgedelmet, mert nem engedte el az ekkora már láthatóan nem a helyzet magaslatán álló pincsit. Szerencsére komoly baja nem lett a törpnek, ugyanis amint kiköpte Feebee, úgy elfutott, ahogy akkor kellett volna, amikor meglátott minket. Túlélte, csak reggelre gondolom, dagi lett a nyakán Feebee csókja, meg a Bátor által ütött lyukak az alvégen.
A juhász mindeközben nagyon csöndben volt, meglehetősen riadtnak tűnt a begerjedt falkától. A nyáj eközben dícséretes helyzetfelismeréssel elindult haza - fokozott tempóban! -, ő utánuk.
Na de ez még csak a dolog akció része! A nyáj és a nyájas agrárproletár elkocogtak haza, én meg ottmaradtam nyolc felajzott carnivorával, akik erősen vágyódtak a nyáj után. A fék fog, de a húskedvelők serege ezzel nem törődött. Először nem tudtam, mit csináljak, aztán ügyesen próbáltam visszatérni a fogat elejéről a kocsira. Sikerült, csak kb. 30 m-t húztak közben a sárban a fekvő kocsin/mellett... :)
Ezzel eljátszogattunk egy ideig, nem mondhatnám, hogy unatkoztam... Arra már nem emlékszem, hogyan sikerült valahogy egyszer csak mellélépni a kocsinak, de ők robbantak, én meg kullancsként ragadtam a talpra ugró kocsiba. Szép tempóval haladtunk, átkelve egy kb. 6 m hosszú, 2,5 m széles és sajnos vagy 40 centi mély pocsolyán... de a fejem jobb fele és a jobb vállam kilátszott!
De mindenképp ez volt a jobbik eset, legalább nem hagyott ott a hangsúlyozom, többségében betanítás alatt álló társaság! Na, szerencsésen partot értem, majd némi iszappakolás vételezése után megálltunk. A pocsolya azért volt jó, mert egyrészt kicsit lemosott - az iszap előtt -, másrészt addig sem üvöltöztem hiába.
A szerencsés megállás után visszafordítottam a fogatot, mert azért élénk szélben, novemberben nem jó ötlet további 33,5 km-t tervezni, ha a csizmámban is csordultig áll a víz, meg a hajamból is csorog.
Tulajdonképpen alig lettem saras. Itthon még a csizmámban tartózkodó zoknis lábamon is találtam némi sarat. A zokni alatt...
Persze a visszafordulást Feebee egyszer csak fölülbírálta, amit akkor és ott nyugodtan értelmezhettem részéről hibás döntésnek. Ragaszkodtam hát elképzelésemhez és demonstráltam, ki itt a legvizesebb főnök. Ugyanis megint megfordítottam őket. Feebee makacs kiscsaj, de legendás öreg vezérkutyánk, Böldzsi is elég hasonló volt eleinte. Ha csak olyanra érik be, mint Böldzsi, nem szóltam!
Utána semmi gond, zúztunk haza. Az első kerékbe ugyan mintegy öt cm-es nyolcas ugrott a heves próbatételektől, de legalább kitartott. Csak kicsit rázott oldalra, ahogy lökdöste a villát: tadadamm, tadadamm, tadadamm. Egy száraz csatorna fölötti hídon átkelve bevettük az ott szokásos éles jobb kanyart, de nem az ott szokásos tempóban. Erre félig kibillent a jobb hátsó kerék. Forgott, de én azért nem voltam nyugodt...
Az odafelé látott nyáj ekkorra már a földúton pihent. Ez kissé fokozta nyugtalanságom, hisz a félig kiesett kerék-8 fölajzott kutya-kb. 30-as tempó nem annyira szerencsés csillagállás.
Egy barátomat idézem, aki az eset elmesélésekor itt szúrta közbe: "Lehet egy olyasmi megérzésem, hogy nem ez a tréning volt az évtized csúcsedzése?? :)"
Aztán a helyzet szerencsére módosult, de nem feltétlenül a legjobb irányba. A nyáj maradt, mi vágtában közelgénk - volt még kb. 200 m -, de a kerék gondolt rám és inkább kiesett.
A fékbowdennél fogva suhant utánunk, de úgy, h. a küllők nyírták a néhol magasabb füvet.
Mit mondhatnék, a tempó, a lelkesedés, a lendület csúcs volt. Hab a tortán, hogy a juhász négy terelés címén tartott kutyája szemből ránk rontott. A birkák elindultak valami félhalott tempóban - minek idegeskednének nyolc feléjük rohanó kutyától? -, de némelyik visszafordult. A juhász nyugodtan, szemlélődve állt.
Én közben kikísérletezhettem azt, hogy a földbe mélyedő jobb hátsó villa nem fog annyit a tempón, mint a kocsi rácsos oldala, tehát ettől kezdve ezzel fékeztem. Elvileg állt a fogat - Bektur és Batu gyakorlatilag is próbált -, de azért az ekkorra már max. 10 m-re bégető hústömegnek köszönhetően csak haladtunk, araszoltunk előre. Mi tagadás, alaposan felőrölte a fiatalok fegyelmét az a nyilvánvaló tény, hogy nem igazán uralom az egyre inkább széthulló járművet... A leghatékonyabb az volt, h. fél láb a rácson, fél láb a főkötél tövét nyomja le, ezzel az első ívet talajművelésre biztatva. Ekkor tényleg megálltunk. Így időztünk hosszú és izgalmas percekig, gyakorlatilag ha nem is mozdulatlan, de legalább állóképbe dermedve. Én a fentebb leírt helyen egytagú laokoón csoportként adtam elő táncos-énekes legjavam, a kutyák a kötelet rángatva csattogtatták a fogaikat (tényleg!) hol a nyáj, hol a négy puliféle felé, akik épp, hogy a lőtávol szélén erősködtek, a nyáj meg ekkorra elinalt 10-ről 15 m-re, aztán beeee. A juhász mélán nézett....
Ekkor - tán megbocsátja a pap - igen emelt hangon fordultam az agráriumhoz, hogy ha már van négy terelőkutyája, akkor esetleg tereltetné el innét a birkákat, de legalább szólhatna nekik. Ő megértést nem jelezve - tán kissé borosan - tűnődve nézett.
Ekkor arra merém kérni, hogy csináljon valamit, mert én itt a belem lógatom ki, hogy a fogat se pulit, se birkát ne mészároljon, de ha nem kíván ő is valamit tenni, én leszállok a kötélről, akkor viszont se puli, se nyáj. Nézett, nézett, majd vélhetően hitt nekem - pedig a nyájjal túloztam, a kb. 120-ból legalább 110 túlélte volna! -, mert elhívta a kutyákat. Ők vonakodtak felhagyni a köpködéssel, de miután Bátor foga szinte a szőrt metszette le egyikük tarkóján, meg Batu is ráunt erre és "vokalizált" egyet, inkább követték az ekkorra csak elinduló nyájat.
Na jó, a sorok rendezése után végre folytathattuk utunkat, mehettünk haza. Egyébként mindeközben csak két kötélbe akadás volt, Bátor és Arak, ők sem súlyosan! Igen ám, de a kerék attól még nem ment vissza, műhely meg nem volt nálam!
A kiesett kereket fölkötöttem a csomagrészre - közben halálosan fenyegetve a fogatot, ha netán el merne indulni -, aztán usgyi, húzzuk a csíkot! A jobb villával szó szerint. Az hamar kiderült, hogy azért fölázott, puha talajon így húzni a fél kocsit eléggé nem jó. Főleg mert emiatt én olyan indiai táncosnő pózba voltam kénytelen merevedni, h. minden hastánctanár sírt volna az örömtől. És hazáig előttünk állt még 8,5 km. Mentünk, haladtunk, de nem volt őszinte a mosolyom. Aztán úgy egy km után már igen, mert elképzeltem, milyen látvány lehetett a búvárbravúrom, meg hogy ez a sánta futam hogy nézhet ki. Fennszóval kacagék vala.
De néha arcomra fagyott a vígság, mert bizony majd kettétörtem ettől a póztól.
Újabb egy km után már megtanultam úgy menni, h. csak a két forgó kerék ér le, vagyis a kocsi bal szélébe húzódva egyensúlyozok, a kutyák fölszabadultan suhannak, a gép meg pisilő kankutya pózban hasítja alattam a hűs leget. Ez megint röhögésre fakasztott, ám közben hamarosan olyan szintre jutottam ebben a kényszerszülte parascooterben, hogy kanyarokat vettünk be gond nélkül.
Már csak 2 km-re voltunk a vágyott hazaéréstől, amikor utolértünk és kikerültünk egy bicajon zsákot toló bácsit, aki így szólt: fiatalúr! nem kell egy szép kutya? Igaza volt, láthatóan abban a pillanatban épp néhány félfülű tanyasi vahurt hiányoltam a legjobban...
Ezek után hazaérni már sima ügy volt, eltekintve attól, h. a mutatványos hazaút egyetlen esését a cél előtt kb. 300 m-rel adtam elő.
Többeknek az a véleménye, hogy kár , hogy nincs meg az egész mozgófilmen... Ha ezt vki filmre vette volna, díjat nyer! A YouTube-on meg az ötből legalább kilenc csillagot kapna a kisfilm.
Összesítve a produkciót: 18 km, 100 perc, de ebből min. 20-25 perc a földharcokkal telt. Tehát a kutyák jól mentek - helyenként zavaróan jól! -, csak az irányokkal és a megállásokkal akadt néha egy kis gond...
Fiatal, még éretlenek túlsúlya, ekkora és ilyen erejű fogathoz túl könnyű és a jelek szerint nem elég izmos edzőkocsi... Mindig hirdetem, hogy így nem szabad!
A jó pap holtig, a fiatal kutyák a hajtó holtáig tanulnak? Mindenki épségben megúszta a kalandot, ami egy ilyen napon már önmagában világszám!
Tadamm!
Akarom mondani: Tadadamm! (-tadadamm-tadadamm!) :)
